2008.05.29 (csütörtök)
A biztos feljutás után, már megkezdte az elnökség a jövőbeni feladatok tervezését. A megye II. osztályban tovább szeretnénk csinosítani a pályát és környékét. A nyári szárazságban a locsolás kérdése nem megoldott, szeretnénk v.mit javítani a pálya állapotán.
Az ifjúsági csapat élére Szemerédi Imre kapott megbízatást. Imre a 2005/06-os őszi szezonban vezette a csapatot, a lehetséges játékosok nagy részét jól ismeri. Minden esetre kapott egy 30-35 főből álló listát, akikből kikerülhet a jövő ificsapata. Az ifiöltöző rendbetételét is meg kell kezdeni ill. a mezek, felszerelések átnézésére is sort kell keríteni.
Az aranyérmek átadására a következő hazai meccsen kerül sor. A megyei tisztviselőknek bőven kell medált hozniuk, hiszen 24 játékos lépett az idényben pályára.
A csapatból 1-2 játékos talán távozik, de ezek csak pletykák. Érkező várható középpályára és csatársorba, de biztos név egyenlőre nincs, ez függ a távozóktól is. Az edző sem távozik, megerősítette itt maradási szándékát.
Június 21-én szombaton a Ferencváros U-19-es csapatát fogadjuk. Most már biztos, hogy ebben és nem más időpontban jönnek. A tervek szerint 16 órakor kezdődne a meccs. A részletes program még nem állt össze. Ami biztos, hogy Pulai György kapusunk búcsúztatása is ekkor fog megtörténni.
2008. 05.21 (szerda)
Egy elmaradt beszámoló Faragó Gábor tollából:
A Gara ÁMK két csapattal vett részt 2008. 04. 25-én, Dunafalván megrendezett Duna kupán. A kicsik (97-98-as születésűek) három csapatból, a harmadik helyet szerezték meg. Ügyesen játszottak, egy kis szerencsével jobb is lehetett volna.
A csapat tagjai: Sajtos Zsolt, Jakab Zoltán, Tóth Alex, Balogh Márió, Szudóczki Balázs, Osztrogonácz Milán, Pokorni Zsolt, Nagy Erik, Ádám Dárió, Takács Dominik.
A nagyok (93-94-es születésűek) nagyon szép és élvezetes játékkal, minden csapatot maguk mögé utasítva, száz százalékos teljesítménnyel aranyérmesek lettek.
A csapat tagjai: Nagy Nándor, Szabó Bence, Mátyás Ferenc, Gránási Csaba, Princz Gilbert, Aladzsity István, Antal Dávid, Antal Krisztián.
A torna legjobb játékosa ebben a korcsoportban Antal Dávid lett.
A nagycsapat hétvégén Újtelekkel játszik. Eltiltás illetve sérülés nem sújt minket.
Kunbaja csapata már nem érhet be minket, mivel szabadnapos is lesz. Géderlak csapatának van még némi esélye.
Nézzük, mit mond a versenykiírás pontegyenlőség esetén, (bár remélem nem kell ez miatt izgulnunk):
„Azonos pontszám esetén a végső sorrendet illetően a következők döntenek:
- a bajnokságban elért több győzelem,
- a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
- a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól,
- az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége,
- az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége,
- az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól,
- a bajnokság fair play versenyében elért jobb helyezés,
- sorsolás.”
A Ferencváros ifjúsági csapata elleni barátságos mérkőzés augusztusra halasztódik. Szerettük volna az utolsó bajnoki meccs után, 21-én, 22-én lejátszani. Ám ekkor már szabadságon vannak az ifjú fradisták. Felkészülési meccsre a szezon kezdete előtt szívesen eljönnek.